Tartsa kézben Praxisát! - Tartsa kézben egészségét!

Dericom official

E-recept: próbaüzem kérdőjelekkel

Orvosnak, betegnek és gyógyszerésznek egyaránt minden rá vonatkozó dologgal tisztában kell lennie.

2017. március 01. - Dericom Writer

e_recept.jpg

"Március elején harminc patikában indul az a kísérleti program, amely augusztus közepéig az e-recept alkalmazását igyekszik tesztelni. A gyógyszertárak ezt követően, szeptember elejétől már csatlakozhatnak a rendszerhez, az éles indulás pedig novemberben lesz. Ekkor már minden orvosnak és gyógyszerésznek alkalmaznia kell az e-receptet, be kell jelentkeznie a rendszerébe – tudta meg a Magyar nemzet Hankó Zoltántól, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökétől.

Az e-recept bevezetése az egészségbiztosító számára komoly előrelépést jelent, ma ugyanis csak a kiváltott recepteket tartják nyilván. Emellett ködbe vész a betegek együttműködési készsége is – azaz hogy a felírt recepteket ki hogyan váltja ki. Pedig ezek fontos adatok, elemzésük rámutathat arra is, hogy egy terápia miért sikeres vagy miért nem.

Az e-recept a betegek számára is jelenthet majd előnyöket. Például krónikus betegségek esetén a stabil, fenntartó kezeléshez szükséges gyógyszereket egy felírást követően két-három alkalommal is ki lehet váltani, azaz nem kell havonta sorban állni az orvosnál pusztán a vény miatt.

Az még kérdés, hogy rokonok hogyan használhatják majd az e-rendszert, ma ugyanis a gyógyszert bárkinek kiadják, aki birtokolja az aláírt receptet, a felhőalapú megoldásnál viszont gondoskodni kell arról, hogy a kiváltó más módon igazolja jogosultságát. Ennek megoldása még nyitott, ugyanis a tervek szerint a elektronikus vényt szimbolizáló jelképes dokumentum nem lesz bizonyító erejű.
Ez fontos kérdés, aki ugyanis ágyhoz kötve fekszik otthon, az értelemszerűen nem tud elmenni a patikába orvosságáért. Ezek a kérdések még megoldásra várnak, várhatóan a féléves tesztidőszak alatt rendezik őket.

Ugyanígy kérdés, hogy az egészségbiztosító adatbázisa, az orvosi vényíró program adatbázisa és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet gyógyszeradatbázisa hogyan áll majd harmóniában az e-receptes rendszerben. Tehát hogy a kódok mindenhol ugyanazt jelentik-e majd – most ugyanis ez nincs így. Ezt a problémát is meg kell oldani az indulás előtt, ha ugyanis nem rendezik, akkor nő az esetleges cserék és tévedések rizikója, akár a gyógyszerkiadásnál, akár az elszámolásnál - mondta el az elnök.

Továbbra is lesz lehetőség arra, hogy az emberek tilthassák az egészségügyi adataikhoz való hozzáférést. Ilyen nyilatkozat nélkül a gyógyszerészek egy évre visszamenőleg érik el a társadalombiztosítás terhére kiváltott készítmények listáját, az orvosok pedig hosszabb időtávot, összességében tizenöt évet nézhetnek, a gyógyszerek mellett látják a vizsgálatokat és a kezeléseket is.

A jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy csak a bizonyos betegségek vagy betegségcsoportok kezelésével kapcsolatos hozzáférést tiltsák le, aki tehát a letiltásról nyilatkozik, annál az orvos és a gyógyszerész semmilyen betegéletútra vagy vénytörténetre vonatkozó adatot nem lát. Kérdés, hogy az ilyen jellegű tiltást hogyan lehet összeegyeztetni azzal, hogy patikus a monitorán megjelenő e-receptek alapján szolgálja ki a beteget. Az általános tiltás – azaz hogy a patikus nem láthatja az ilyen jellegű adatokat – és a gyógyszerhez való hozzáférés kizárja egymást, ezt az ellentmondást pedig föl kell oldani." (forrás:http://www.weborvos.hu/lapszemle/e_recept_probauzem_kerdojelekkel/237303/)

Amennyiben tetszett cikkünk, akkor kérem nyomjon egy lájkot a cikkre és facebook oldalunkra, hogy később is nyomon követhesse a digitális egészségügyi forradalmat és első kézből értesülhessen a változásokról, aktualitásokról! Amennyiben szeretné véleményét a témával kapcsolatosan megosztani, vagy kérdezne tőlünk a kapcsolódó anyagokról, érdekességekről akkor kommentben nyugodtan megteheti! Köszönjük az idejét!

A bejegyzés trackback címe:

https://dericom.blog.hu/api/trackback/id/tr2912303739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása